Puccs történt egy afrikai országban
Mohamed Bazoum nigeri elnököt eltávolították a hatalomból - jelentette be csütörtökre virradóra katonák egy csoportja a nyugat-afrikai ország állami televíziójában.
Mohamed Bazoum nigeri elnököt eltávolították a hatalomból - jelentette be csütörtökre virradóra katonák egy csoportja a nyugat-afrikai ország állami televíziójában.
Tegnap érkezett a hír, hogy mindössze néhány hónapnyi munka után megválik a kínai vezetés Csin Kang kínai külügyminisztertől. Az eset azért furcsa, mert a poszt Kína egyik kirakatpozíciója, és mindenféle magyarázat nélkül maradt a döntés háttere. A döntés egy régi kínai problémára hívja fel a figyelmet, amely ártat az ország megítélésének - írja a CNN.
Az amerikai védelmi minisztérium további 400 millió dolláros katonai támogatást jelentett be Ukrajnának, többek között légvédelmi rakéták, páncélozott járművek és kisméretű drónok formájában. A segélycsomag, amely az Egyesült Államok által Ukrajna számára jóváhagyott 43. segélycsomag Oroszország 2022-ben indított háborúja óta, első alkalommal tartalmazni fog a FLIR Systems által gyártott Hornet megfigyelő drónokat is.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnapi bejelentése szerint Ukrajna már visszaszerezte az Oroszország által kezdetben elfoglalt területek mintegy felét, és közben hűtötte a kedélyek az ukrajnai ellentámadással kapcsolatban. Azt a hangsúlyos mondatot is kimondta ugyanis Blinken, hogy Ukrajna „nagyon kemény harccal” néz szembe ahhoz, hogy ennél többet is visszaszerezzen az oroszok által elfoglalt területeiből.
Az Egyesült Államoknak stabil stratégiai megfontolásokkal kellene tárgyalnia Kínával - fogalmazott Li Sang-fu kínai védelmi miniszter, miután Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszterrel (1973-1977) folytatott magánjellegű megbeszélést a kétoldalú kapcsolatokról Pekingben kedden.
Oroszország kevés jelét mutatja annak, hogy irányt kívánna változtatni az ukrajnai háborúban - jelentette ki az amerikai külügyminiszter Jakartában pénteken.
A mianmari rendezést célzó béketerv mihamarabbi megvalósítását és a Tajvani-szoros status quója fenntartását sürgette pénteken az amerikai külügyminiszter. Blinken a Jakartában tartott ASEAN-csúcson kitért az észak-koreai nukleáris programra is, felszólítva a nemzetközi közösséget, tegyen meg mindent, hogy a kommunista ország felhagyjon a rakétakilövésekkel.
Washington megteszi a szükséges lépéseket a kínai hackerekkel szemben - jelentette ki csütörtökön Jakartában az amerikai külügyminiszter a vezető kínai külügyi államtanácsossal folytatott tárgyalásán.
Kijev a kazettás bombákat tekinti a következő olyan fegyvernek az orosz erők elleni harcban, amely megváltoztatja a háború jelenlegi menetét – számolt be róla a Politico, Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter beszéde alapján.
A NATO-csúcs erős jelzést ad majd Ukrajna számára, hogy jelentős előrehaladást ért el a tagság felé vezető úton, ugyanakkor mind a katonaságát, mind demokráciáját illetően további reformokra szorul - jelentette ki kedden az amerikai külügyminisztérium amerikai médiumoknak adott interjúkban.
A hét végén tesz négynapos utat Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Kínában. Az út célja, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat próbálja normalizálni, és enyhíteni kíván a feszült diplomáciai hangulaton - írja a CNN.
Nem gyűjtött hírszerzési információkat az a kínai léggömb, amelyet még februárban lelőttek az Egyesült Államok légterében - közötle a Pentagon helyi idő szerint csütörtökön.
Nem változott az amerikai nukleáris álláspont az oroszországi fegyveres lázadás után - közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Az amerikai külügyminiszter a G7-országok külügyminisztereivel és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tárgyalt telefonon az Oroszországban kialakult helyzetről - közölte az amerikai külügyminisztérium szombaton.
Ben Wallace brit védelmi miniszter legutóbbi kijelentése alapján szinte biztosra vehető, hogy idén nem válik a NATO főtitkárává. Értesülések szerint az eddig legesélyesebbnek tartott miniszter jelölését az Egyesült Államok fúrhatta meg - adta hírül az Economistnak adott interjúja alapján a BBC.
Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet a találkozó közte és Hszi Csin-ping kínai elnök között - közölte az amerikai elnök csütörtökön, és hisztériának nevezte az amerikai-kínai kapcsolatok körüli vitát.
A G7-ek hangsúlyozták egységüket és a szoros együttműködés szükségességét a Kínával kapcsolatos kérdések kezelésében - adta hírül a Reuters az amerikai külügyminisztérium közleménye alapján, miután Antony Blinken amerikai külügyminiszter a csoport képviselőivel Londonban találkozott.
Áthajózott a Tajvani-szoroson az amerikai parti őrség egyik hajója két nappal ezelőtt - számolt be csütörtökön az amerikai haditengerészet csendes-óceáni 7. flottája.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Londonban tartott Ukrajna Helyreállítása Konferencián bizalmát fejezte ki Ukrajna esetleges európai uniós tagságával kapcsolatban - adta hírül a Reuters.
Az Egyesült Államok további 1,3 milliárd dolláros támogatást küld Ukrajnának, amely az energiahálózatok felújítása mellett jelentős infrastruktúrák, így kikötők és vasútvonalak korszerűsítéséhez is fontos forrást jelent - idézte a Reuters Antony Blinkent, aki a Londonban megrendezett Ukrajna Helyreállítása Konferencián nyilatkozott.
Csaknem ezer tonna került egy falu határába, a katasztrófavédelem szerint nem veszélyes.
Felvágottak okozták a bajt.
Válaszul a Tel-Avivot ért dróntámadásra.
Széleskörű összefogással sikerült megtalálni végül a megoldást.
Friss híreink a háborúról szombaton.
Az ENSZ szerint kemény tél vár Ukrajnára.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.